Sokan beleesnek abba a hibába, hogy már a lakásra, vagy a felújításra elköltik szinte az összes pénzüket. Ezek után persze maradnak az olcsóbb, egyszerű megoldások. Hiába köntörfalazunk, egy kis lakás praktikus berendezése bizony sokszor nem egyszerű feladat, pláne ha olcsón is szeretnéd kivitelezni.
Persze ebből nem következik az, hogy ne lehetne stílusos az otthonod, csupán szükséged van egy kis kreativitásra. Ebben leginkább a letisztult skandináv stílusú lakberendezés és színvilág segíthet.
Kis lakás berendezési tippek
Nem kell nagyban gondolkoznod, elég kis lépésekben haladni, hogy eljuss a végső célig, ami nem más, mint egy barátságos, meghitt otthon megteremtése.
Ezeket a színeket használd
Korábban írtunk azokról a színekről, amik jól működhetnek kisebb lakásokban. Ezek a világosabb színek kiválóan széthúzzák a teret, így jóval nagyobbnak tűnik az enteriőr. Lehetőleg válassz ki egy egységes színt, amely a lakásod alapszíne is lesz egyben. Az olyan színek, mint a fehér, a bézs jól működnek kis térben, de választhatsz más, pasztell árnyalatot is, mint a világosszürkét vagy a világoskéket. Ha úgy érzed bátor vagy, a levendulaszínt is bevállalhatod, azonban ezzel nagyon vigyázni kell.
A lényeg, hogy a színek egybefolyjanak és eltűnjenek a sarkok, így a lakásod belső tere egy kis optikai csalással nagyobbnak tűnik majd.
Hozz létre egy fókuszpontot
A fókuszpont jelentőségéről már sokszor írtunk, de nem lehet eléggé hangsúlyozni. Egy fókuszpont létrehozása jó lehetőség, hogy a kisebb nappalid hangulatosabbnak tűnjön és elvonja a figyelmet a méretről. A középpont nem feltétlenül kell, hogy valami nagy dolog legyen, elég egy tévé is, ami köré helyezed a bútorokat és a könyvespolcot. A lényeg, hogy minél jobban kidekoráld a környékét, de próbálj mértékletes maradni.
Helyezz minél több növényt a párkányokra
Az ember visszavágyik a természetbe, ezért is díszíti a lakását különböző szobanövényekkel. Minél több színű és formájú növényt, virágot csempészel a dizájnba, annál barátságosabb és élettel telibb lesz a lakásod. Ráadásul nem utolsósorban olcsók, tisztítják a levegőt és könnyű őket fenntartani.
Szabadulj meg a fölösleges falaktól
Mielőtt megvetted volna a lakást, remélhetőleg átnézetted egy hozzáértő statikussal és tudod melyek azok a falak, amelyek nem tartófalként funkcionálnak. Ha mégsem, akkor egyszerű kopogtatással vizsgáld meg, melyik van gipszkartonból. Ezeket általában szét lehet ütni, így egy szebb, nyitottabb belső tered lesz.
Figyelj a pénztárcádra
Spórolni mindenhol lehet, de nem mindenhol érdemes. A konyhai berendezéseken; a bútoron, a sütőn és a többi eszközön nem érdemes garasoskodni, hiszen szerencsés esetben ezeket akár több évre vásárolod. A nadrágszíjat meghúzhatod ott, ahol nem fáj annyira, és amiket te magad is könnyen rendbe tehetsz sérülés esetén.
Bútorfelújítás okosan
A bolhapiacokon, a vásárokon, de még online is remek lehetőségek adódnak, ha használt bútort szeretnél venni. Leginkább a szekrények, polcok, asztalok és egyéb tárolók között érdemes nézegetned. Ügyelj rá, hogy csakis komolyabb sérülésektől mentes bútorokat vásárolj. Ezen kívül ne zavarjon, ha tele vannak karcokkal, hiszen ezek könnyen javíthatóak.
Hogy hogyan?
Először is, szerezz be különféle szemcsézetű smirglipapírt. Ha durva karcolások találhatóak a bútoron, kezdd egy 80-assal, majd haladj fokozatosan az egyre finomabb szemcsék felé. Fontos, hogy a port gyakran töröld, ez ugyanis később meglátszik a festésen. A végére 180-as csiszolóval fejezd be, és kend le alapozóval ezután újra finoman dörzsöld át, szintén 180-as vagy annál puhább vászonnal. Ezután jöhet a takarítás, majd a festés.
Ne rohanj, mert minél lassabban haladsz, annál szebb lesz a végeredmény!
Használd fel a régi eszközöket!
Egy öreg, kopottas sámli, vagy egy rozsdásodó teáskanna igazi vintage hangulatot visz az otthonodba. Ha a padláson találsz egy régi ágyat, aminek még megvan az ágyvége, semmiképp se dobd ki. Ezt ugyanis egy kis kézügyességgel és néhány polccal kiegészítve dekorációként használhatod az étkező falán.
Dekorálj régi fotókkal
Nem kell, hogy a falat drága festmények, vagy gagyi poszterek borítsák. A legtöbb boltban már fillérekért lehet kapni hatalmas szív, ház vagy bármilyen alakú képkeretet, amibe belerakhatod a legjobb fotóidat. Ezen kívül simán a falra is felragaszthatod őket, különböző alakzatokat formázva. Főleg a hálószobában mutatnak nagyon jól, hiszen tovább fokozzák a meghitt, családias hangulatot és még kuckósabbá varázsolják az ágy környékét.
Vásárolj díszpárnákat
Lehet, hogy nem épp neked van a legszebb kandallód, vagy dohányzóasztalod és szeretnéd, ha valami elvonná a fókuszt ezekről a tárgyakról. Mivel a kanapé általában ezek közelében található, egy színes kispárna remekül betölti ezt a szerepet. Bármelyik bútoráruházban nagyon olcsón hozzájuthatsz, mindemellett jó, és praktikus kiegészítője a nappalinak.
Öltöztesd fel a bútoraidat
Nem csak a párnára vagy a takaróra tehetsz huzatot. Ha sikerül vásárolnod jó pénzért egy minőségi, de kissé avittas kanapét, akkor máris felturbózhatod egy olcsó huzattal. Ez a megoldás nemcsak megóvja a kanapédat a további sérülésektől, de újjá is varázsolja.
Ugyanezt a megoldást alkalmazhatod szinte bármelyik bútorra, de vigyázz, ne vidd túlzásba. Mindig tartsd szem előtt a dizájnt és a mértékletességet és e szerint vásárolj.
Pakolj színes tárolókba
A színes tárolók az egyik legjobb és legpraktikusabb trükkök azoknak, akik olcsón szeretnének kis lakást berendezni. Egy minőségi tároló nem kerül sokba, mégis a kifinomult ízlés látszatát kelti. A skandináv stílusban is előszeretettel használják, igaz kissé mattabb színekben, például fehérben, vagy bézsben.
Ezek az ötletek csupán irányadók, ha úgy tetszik katalizátorok a jóval nagyobb projektekhez. Járj nyitott szemmel és próbálj meg minél több DIY trükköt ellesni a YouTube-ról, hiszen ezekkel rengeteg pénzt spórolhatsz, ráadásul felújítás közben remekül szórakozhatsz.